Rezsi csökkentés - hatások

2013.01.03. 13:44 :: Dörnyei József

A 10%-os rezsi csökkentések hatásairól több, részben helyes elemzés jelent meg a sajtóban, itt leírom a várható valós hatásokat, valamint egy helyzetképet.

Az áram és gáz Magyarországon a lakosság/kis cégek számára úgynevezett egyetemes szolgáltatóktól szerezhető be, ennek az árát csökkenti a kormány 10%-al.

Maga az áram és gáz piac liberalizált, ami azt jelenti, hogy a vevő szempontjából két szereplő van, az egyik a hálózati cég, a másik pedig a kereskedő.

A hálózati cég felelős azért, hogy az áram/gáz megérkezzen a fogyasztóhoz.

A kereskedő cég pedig megvásárolja az áramot/gázt és eladja a fogyasztónak.

Az egyetemes szolgáltató is egy kereskedő, annyiban más, mint a "normál" kereskedő, hogy számára elő van írva, hogy mennyiért adhatja az áramot/gázt.

Az áram/gáz ára is két részből áll össze, az egyik az RHD díj (rendszer használati díj), amit a hálózati cég kap, a másik pedig az áram ára, amit e kereskedő kap.

A számlát általában a kereskedő küldi ki minden fogyasztónak, beszedi a pénzt és abból fizeti az RHD díjat a hálózati cégnek. (Nagy fogyasztóknak van lehetősége közvetlenül fizetni az RHD díjat, van, aki így is tesz)

Hálózati cégből egy adott területen csak 1 van, nincsen átfedés.

Kereskedő viszont szolgáltathat az ország bármelyik részére.

A sajtóban elterjedt hibás gondolat az, hogy a 10%-os egyetemes szolgáltatási díjcsökkentést át lehet hárítani az ipari fogyasztókra.

Ez nem lehetséges. Jól hangzik, de nem lehetséges.

A hálózati cégeknél külön RHD díj van a kis és a nagyfogyasztók számára, itt nincsen "egyetemes" díj, az összes RHD díj államilag meghatározott.

A gyakorlatban már hosszú évek óta 0%-os díjemelést engedélyeznek a hálózatos cégeknek, ami azt jelenti, hogy egyre kevesebb pénzük van. A 2013-as díjakban ~15%-os csökkentés van a kisfogyasztókra. A nagyfogyasztók RHD díjait átpofozták, nehéz eldönteni, hogy merre mentek el, egyes tételek nőttek, egyes tételek csökkentek.

Az egyetemes szolgáltatóknál tisztább a kép. Ott 8% körüli díjcsökkentést hajtott végre a hatóság. Az egyetemes szolgáltatók nem egyeznek meg a normál kereskedő céggel. Ez azt jelenti, hogy nekik esélyük sincsen a nagyfogyasztókon leverni ezt a 8%-os csökkentést, mert nincsenek nagyfogyasztóik. Nekik egy az egyben le kell nyelni ezt a pénzt. Az egyetlen dolog, amit tehetnek, hogy befejezik a szolgáltatást (csődbe mennek)

Kérdés, hogy miért csinálja ezeket a lépéseket a kormány?

A hálózati cégeknek már nincsen profitjuk és ha kimennek a piacról, akkor a kormánynak kellene átvenni ezt a feladatot is. Annak a kormánynak, aminek nagyon komoly gondjai vannak képzett emberek előállításával. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a kormány nem tudná kezelni a feladatot és Magyarországon rövid időn belül esetlegesen lenne áram a fogyasztónál.

Amíg nem államosítják az erőműveket, addig lenne áram az erőműveknél, de ez sovány vigasz Pista bácsinak, akinek meg nem lenne.

Az egyetemes szolgáltatók is megszűnhetnek. Nincsen állami egyetemes szolgáltató cég, a felállítása szvsz. 2 évet venne igénybe profi managementtel, a FIDESZ managemettel akkor ez inkább 4 év.

Ha nem lesz egyetemes szolgáltató, akkor Pista bácsinak a versenypiacon kell megvennie az áramot, ami egyrészt kényelmetlen, másrészt sokkal drágább, mint a mai egyetemes szolgáltatói díjak.

Ez az intézkedés a "nagyon nagy" marhaság kategóriába esik. Sajnos volt már jó pár ilyen a FIDESZ alatt, de minden egyes ilyen lépés nagyon rúg az ország gazdaságába.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dornyeij.blog.hu/api/trackback/id/tr994995642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BeZol 2013.01.03. 14:01:11

Lehet butaság, de mikor bejött a válság, akkor az összes szemétszállító, meg áramszolgáltató cég, amelyek mind-mind nyugati kézben vannak, elsőként vittek ki rengeteg pénzt az országból a saját országukba, ez pedig mind azt mutatja, hogy igenis van pénzük, nem is kevés, és van hova sarcolni őket, mert csak kiszipolyozzák az országot, és amúgy sem tesznek semmit. Csak itt vannak, drágán adnak mindent, és semmi fejlesztés, semmi törődés.
Saját országukban érdekes módon nem ezt csinálják.

Tessék kijavítani, ha téves az állításom, nem haragszom meg :) A szemlélettágítás miatt olvasom úgyis a blogot :)

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.01.03. 15:16:18

@BeZol: A szolgáltató cégek folyamatosan 6%-os haszonkulcsal dolgoztak, ami a törvényi előírás volt.
A profitot megkapták a részvényesek, ahogy az úgy általában szokás.
süti beállítások módosítása