Munkahely - Mire jó még a tanácsadó a cégnél? (Upd.)

2013.05.30. 06:00 :: Dörnyei József

Tanácsadót a legtöbb cég olyan feladatra alkalmaz, amit az alkalmazottai nem képesek elvégezni. Ez így konkrét és direkt hasznot hajt. Vannak azonban rejtett előnyök is, amit Nyugaton tudatosan ki is használnak.

Az első ilyen hatás az alkalmazottak szakmai tudásának növelése. Általában elvárás a tanácsadó felé a projekt technológiájának részletes átadása, jobb helyen még a későbbi témafelelős magas szintű kiképzése is. Általában a későbbi témafelelős a projekt elejétől részt vesz a munkában és a projekt végére junior tanácsadó szintre fejlődik.

A második hatás az alkalmazottak jobb hangulata. Sok cég első körben saját erőből (olcsóbban) próbálja meg elkészíteni a projektet. Csak akkor hívnak be tanácsadót, amikor ez nem megy. A tanácsadó megjelenése ilyenkor különösen jó hatással van a morálra. Ahol van tanácsadó, ott automatikusan ő a felelős. Az alkalmazott tudja pontosan, hogy első körben mindenképpen a tanácsadó lesz elővéve gáz esetén, ez a tudat javítja a hangulatot.

A harmadik hatás az, hogy a tanácsadót igen rövid határidővel el lehet küldeni - nem kell megújítani a szerződését, ami olcsó. A tanácsadó csak a szerződése végéig tervez, számára az a normális, ha a szerződése vége után máshol folytatja. Sok Nyugati országban a felmondási határidő hosszú, tehát a felmondás sokba kerül (lásd első komment). Sok országban felmondás esetén a munkavállaló perelheti a céget, amit pl. Németországban nagyjából 100%-ban meg is nyer, emiatt szinte automatikusan egy egyezséggel válik el a cég a dolgozótól, ami lehet valahol 5-9 hónap fizetés. Ez érvényes bármilyen okból történő leépítésre, tehát akár fegyelmi esetén is fizetik. Az alkalmazott rengeteg cég specifikus tudás visz magával, amit nagyon nehéz és drága pótolni.

Ezen okokból nagyon sok - szinte mindegyik Nyugati cég alkalmaz tanácsadókat, függetlenül attól, hogy meg tudná-e oldani a feladatot alkalmazottakkal. A tanácsadó csak marginálisan drágább, mint az alkalmazott, valahol 0-50% között. Összességében azonban olcsóbb és hatékonyabb, ha folyamatosan vannak tanácsadók a cégnél.

2 komment

Címkék: Munkahely

A bejegyzés trackback címe:

https://dornyeij.blog.hu/api/trackback/id/tr965333050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Clear-water 2013.05.30. 09:47:42

Ez bizony nagyon így van.
Főleg a tudásanyag átadása.
Talán van még egy aspektus, amit érdemes kifejteni. A nyugati országokban állandó munkerőt elküldeni eléggé problémás, és egy ember elküldése sokba is kerül, sokáig tart (3-6 hnapos felmondási idő) rengeteg tudást visz el, pótolni is drága. Mi egy munkaerő elvesztését kb 500 000 koronába, kb 15 millió Ft-ba saccoljuk. Ezért több helyen, így a mi cégünknél is van egy bizonyos százalék, kb 20, amit tanácsadókkal (állandó konzultáns) töltenek fel. Ezeket cserélni jóval könnyebb, hiszen egyik hónapról a másikra elküldhetők, felvehetők. 2009-ben a válságkor pedig gyorsan lehetett lépni, konzultásnokat jegeltük 6 hónapra, és a cég egyenlege pozitív maradt.
A munkatársak, vagyis mi, is éreztük, hogy jobban kell hajtani, mert a tanácsadók nincsenek, a következők mi leszünk.
Üdv

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.06.04. 09:50:32

@Clear-water: Köszi, belevettem a bejegyzésbe. Meg be is fejeztem, ha már változtattam rajta. :-)
süti beállítások módosítása