Görögországban a gyakorlatban omlott össze a szocializmus, vele együtt a fenntarthatatlan pályán futtatott nyugdíj rendszer. Hogy néz ez ki a gyakorlatban, a kisember nézőpontjából?
Görögország erősen szocialista pályán haladt, párhuzamosan Magyarországgal. Egyetlen katasztrofális hibát vétett csak, amit mi nem, belépett az EUR övezetbe. Pontosabban behazudta magát, ahogy egy jó szocialistától el is várja az ember.
Magyarországon a mindenkori szocialista pártnak szerencsére mindig volt annyi esze, hogy ezt ne tegye meg. Mármint nem hinném, hogy ne akarták volna behazudni magukat az EUR zónába, csak helyesen felmérték, hogy úgy sem jönne össze, ennyit nem tudnak hazudni.
Mindenesetre szerencsés véletlen, hogy mi nem vezethettük be az EUR-t.
Görögország megtette és az EUR-ral a háta mögött volt habzsi-dőzsi kb. 5-6 éven keresztül. Aztán elfogyott a lé és jött az államcsőd.
Az EU kemény megszorításokért cserébe mindig ad nekik annyi pénzt, hogy ne dőljenek be teljesen, tehát van még nekik lejjebb, de nézzük, hogy milyen az, amikor (majdnem) megdöglik a szocializmus.
A nyugdíjakon összesen 60%-ot vágtak. Relatíve magas nyugdíjakról beszélünk, de ilyenkor mindig a csökkentés mértéke a lényeg. Ha egy nyugdíjas család berendezkedett arra, hogy mondjuk havi 200K-ból él meg, akkor 60%-os vágás után a havi 80K-ból egészen egyszerűen nem fog tudni megélni.
Ehhez nagyon jelentősen át kell alakítania az életét, amire nagyon sok nyugdíjas egyszerűen nem képes.
Hozzájárul a dologhoz az is, hogy nem csak a nyugdíjakat vágták, de jelentős adóemeléseket is végrehajtottak. Pl. az ingatlanadó emelés jobban érinti a nyugdíjasokat, akiknek a tulajdonában értékben több ingatlan van.
Az EÜ ellátást maximálták, havi €1500-nál többet senkire sem szabad költeni. Ez gyakorlatilag a súlyosan beteg embereket a Taigetoszra küldi. Mivel az idősek gyakrabban betegek, ezért ez a korlát az ő szenvedéseiket rövidíti meg egy jeggyel a temetőbe. Nagyon sok Görög nyugdíjas követ el öngyilkosságot, ahogy nagyon sok munkanélküli / deviza hiteles Magyar is az utóbbi néhány évben.
Görögországot ma is szocialista kormány vezeti. Szívesen osztogatnának ők továbbra is. Nagyon nem szívesen hajtották végre ezeket a takarékossági intézkedéseket. Nem az akaratról van szó, hanem a lehetőségek határairól.
Magyarországon a polgárok már régóta hallják azt, hogy a nyugdíj rendszer tarthatatlan pályán halad. Sokan nem fogják fel, hogy ez mit is jelent. Görögország a példa rá, hogy mit is jelent.
A nyugdíjas a legnehezebben kielégíthető szavazó egy szocialista országban. Ő nem számol a jövővel, mert már öreg és nem gondolja, hogy megéri. Tehát süllyedhet a Titanic, csak a zenekar játszon addig, amíg ő még él. Pedig nagyon sokáig él nyugdíjasként az átlagpolgár. Egészen biztosan nem akar a Görög nyugdíjasok sorsára jutni.
Ezért lenne fontos mindenkinek, a nyugdíjasnak is, hogy fenntartható pályára kerüljön a nyugdíj rendszer. Mert könnyen úgy járhat az ország, mint Görögország. Mi vagyunk messze a második leggyengébb láncszem.