Vagyonosodási vizsgálat - tapasztalatok (végleges)

2012.05.29. 13:38 :: Dörnyei József

Kb. 2 hónappal ezelőtt megkaptam a NAV-tól a már korábbra várt vagyonosodási vizsgálatomat. 2008-ban vettünk egy építési telket, ez még nem vágta ki a biztosítékot. 2010-ben elkezdtünk építkezni. Számítottam a vizsgálatra, de nem jött. 2012 tavasz elején kiderült, hogy valamelyik építési hatóság elkeverte az építés bejelentő papírokat. Ilyenkor jó, hogy minden papírt megőrzök... A másolat beküldése után rövidesen jött a vizsgálat is.

Teljes körű vagyonosodási vizsgálat + a ház teljes körű NAV vizsgálata.

Vagyonosodási vizsgálat

Nekem minden évben kötelező házi feladat az előző 5 évre elkészíteni a saját vagyonosodási vizsgálatomat. Persze nem mindig csinálom meg, de amikor, akkor visszamenőlegesen. Szóval számomra annyi volt, hogy elkészítettem egy xls-t a kért periódusra (2008-2010) Előkerestem az összes érintett bankkivonatot, beraktam egy aktatáskába és készen voltam.

Az xls-ben a nyitó volt benne + havi bontásban szerepelt a nem szokványos pénzmozgás, pl. KP felvétel, osztalék, alaptöke csökkentés, növelés, telek vétel stb.

Az xls-böl nyilvánvaló volt, hogy megvolt a telek és az építkezés forrása is.

A nyitóban szerepelt KP (EUR) is. Ez amiatt volt, mert akkoriban hoztam haza a telekre valamint az építkezésre a pénzt, átváltani pedig jobban megérte pénzváltóknál + olyan ismerősöknél, akiknek kellett pl. nyaralásra EUR.

Ki kellett még tölteni egy egészen nehezen kitölthető bevallást, ahol minden kiadást fel kell tüntetni 4 évvel ezelőtti kiadásokról. Hát, ezt a bankszámla kivonatok alapján a feleségemmel együtt töltöttük ki. Szerintem értelme semmi, mert 4 évvel ezelőtti dolgokra senki sem emlékszik. Pl. azt kellene tudni, hogy mennyit költöttem élelmiszerre 4 évvel ezelőtt, havi bontásban...

Ház vizsgálata

Mivel számítottam a ház NAV-os vizsgálatára, minden szögről kértem számlát. Összesen volt 150db számlán. Amikor összevadásztam őket, akkor derült ki, hogy pár helyről végülis nem kaptam számlát, de ez legyen a NAV és az adott szállító problémája. Lehet, hogy csak valaki valahol elkeverte, egy építkezés nem pont egy iroda...

Komoly problémát jelent az, hogy a vizsgált időszak pont az építkezés tetőfokára esett. Elég sok számláról nem tudtam, hogy ez még 2010 v. 2011, illetve mikor lett rendezve. Problémát ez azért jelent, mert ha lesz még egy vizsgálat mondjuk 2011-2013-ra akkor nem szeretném, ha a váltás miatt lenne megállapítás. Jobb lett volna az egészet egyben vizsgálni, legalábbis nekem.

Eredmény

A NAV bekért még egy halom céges papírt is, amivel igazolnom kellett a céges tranzakciókat. Ezeket közben rendben találták és ezt a részét lezárták. Majd a feleségem adópapírjait vizsgálták, gondolom azért, mert nálam nem találtak semmit. Feleségem alkalmazott, ott nincs mit keresni.

A vizsgálatot 3 hónap után, megállapítás nélkül lezárták.

Összesen 6 vizsgálatot folytattak le:

Ház vizsgálata

Saját vagyonosodási

Saját SZJA

Feleségem vagyonosodási

Feleségem SZJA

Cégem adóbefizetési vizsgálata (nem teljes audit)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dornyeij.blog.hu/api/trackback/id/tr264552843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

--cs-- 2012.10.29. 12:33:15

Hogyha publikus, és lehet tudni a választ, akkor megírná, hogy mi lehetett az, ami miatt "gyanús" lett a NAV-nak és elindították a vagyonosodási vizsgálato(ka)t?

Még soha nem kezdtem építkezésbe, de gondolom, nem indul vagyonosodási vizsgálat minden építkezés után.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2012.10.29. 14:25:57

@--cs--: 50M feletti építkezéseknél v. ingatlan vételnél automatikusan indítja a vagyonosodási vizsgálatot a NAV.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2012.10.29. 14:34:38

@Dörnyei József: Szerintem kb. így néz ki a gyakorlatban:
50M feletti ingatlan vétel v. építkezés - belsö vagyonosodási vizsgálat indul.
Ha hitelböl volt részben, akkor összeg csökkentése a hitellel és csak akkor folytatni, ha a maradék is 50M felett van.
Ha ingatlan eladás volt pár éve, mondjuk 5 éven belül, akkor annak összegével csökkenteni az összeget és csak akkor folytatni, ha a maradék is 50M felett van.
Ha a maradék összeg még mindig 50M felett van, akkor külsö, tehát éles vagyonosodási vizsgálat indul.
süti beállítások módosítása