Adórendszer - Budapest kevesebb adót fizet arányaiban, mint a vidék

2013.06.11. 12:42 :: Dörnyei József

A HVG cikke szerint Budapest aránya a GDP-ből 40%, miközben az adóbefizetésből csak 35%. Ez azt jelenti, hogy Budapest kevesebb adót fizet be arányaiban, mint a vidék, méghozzá nagyon sokkal, 5/35 = 14,5%-al.

A dolog nem meglepő. Magyarországon adót befizetni senki sem szeret, a Budapestieknek van a legnagyobb beleszólása abba, hogy ki fizesse be az adót. Nem meglepő módon úgy határozták meg az adótörvényeket, hogy elsősorban a más f*szát verjék, tehát a vidék fizesse be az adót.

Más országokban nem ez a helyzet, pl. Szlovákiában a gazdag Pozsony fizeti be az adók nagy részét, 70%-ot, a vidék meg alig valamit.

Magyarországon természetesen ingatlanadó csak a szegény önkormányzatoknál van, tehát vidéken. Budapesten sehol sem szednek ingatlanadót.

A politikusok nem fizetnek adót, soha nem is fizettek. Az ingatlanadó ezért közellenség politikus körben.

Pedig az ingatlanadó a létező legdemokratikusabb adó, pontosan annyit fizet mindenki, amit az anyagi helyzete megenged. A politikusoknak sikerült jól szervezett agymosással elérni, hogy a nép utálja azt az adót, amit pont a népnek kellene a legkevésbé fizetnie.

A helyzet nem fog változni, mert az ország irányítói mindig oda fognak figyelni arra, hogy nekik személy szerint ne kelljen adót fizetni, semmilyen formában sem. Magyarországon csak a paraszt fizetett adót a középkortól kezdve és ez így is marad...

Szólj hozzá!

Címkék: Adórendszer

A bejegyzés trackback címe:

https://dornyeij.blog.hu/api/trackback/id/tr945355475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása