Politikai alapismeretek - Kapitalizmus és Szocializmus

2012.05.24. 16:05 :: Dörnyei József

A Kapitalizmus és a Szocializmus is a piacgazdaságra épül. A különbség a kettő rendszer között annyi, hogy a kapitalizmusban a javak elsősorban azt illetik, aki megtermelte, a szocializmusban pedig a javakból az, aki megtermelte a lehető legkevesebbet kapja meg.

Alapvetően másképpen állnak hozzá a kapitalista és a szocialista országok a szociális kiadásokhoz. A kapitalista országokban a szociálist kiadásokat a lehető legalacsonyabb, még vállalható szintre lövik be. A szocialista országokban a lehető legtöbb adót szed be az állam, hitelt vesz fel és a lehető legmagasabb szociális kiadási szintet alkalmaz.

Minden piacgazdaságban az államot el kell tartani. Ez a költség hasonló mindenhol, kapitalista és szocialista államokban is, kb. a GDP 6% körüli összeg a mi régiónkban.

Az állam minden országban közvetlenül is beruház pl. infrastruktúrára, gazdaságfejlesztésbe, ez a régióban kb. a GDP 5%-a.

Ez összesen a GDP 11%-a, ezt a költséget adottnak lehet tekinteni, ennyi adót mindenképpen be kell szedni.

Egy szocialista államban, mint pl. Magyarország, az állam a "kötelező" részen felül a GDP igen nagy részét költi szociális kiadásokra, kb. a teljes GDP 25-35%-át, Magyarországon kb. 31%-át.

Ebből Magyarországon

  • Oktatás - 5,5%
  • EÜ - 4,25%
  • Nyugdíj - 10%
  • Direkt szociális kiadás - 9%
  • Egyéb - 2,5%

Kapitalista államban is költ természetesen ezekre a kiadásokra az állam, de sokkal kevesebbet, összesen kb. a GDP 5-10%-át. A különbség két részből tevődik össze, egy kapitalista államban a polgárnak az egyes szolgáltatásokat meg kell vásárolnia, pl. EÜ biztosítás, nyugdíj, oktatás. A másik rész a jóval alacsonyabb segélyezés, illetve a segélyek kiváltása magán biztosítással, pl. magán munkanélküli biztosítás.

Az eredmény az, hogy a kapitalista országban kb. a fele adóbevétel elegendő, tehát egy kapitalista országban az adók mértéke kb. a fele egy szocialista országénak.

Az alacsonyabb adók miatt jobban működik a gazdaság, tehát egy kapitalista ország gazdagabb is, mint egy szocialista ország.

A kapitalista országban elvileg alacsonyabb a szociális biztonság, azonban ezt ellensúlyozza az, hogy ott jóval több a munkahely és jóval gazdagabbak az emberek. Lecsúszni persze bárhol lehet.

8 komment

Címkék: Kapitalizmus Szocializmus Politikai alapismeretek

A bejegyzés trackback címe:

https://dornyeij.blog.hu/api/trackback/id/tr344543850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miserables 2013.01.29. 18:20:10

Tökéletesen látja ,pontosan ez van .Hollandiában élek 6 éve és itt bizony a hivatalok nagyon megnézik a segélyt ki kapja.Munkanélküli segélyt sem olyan egyszerű felvenni .Például először figyelmeztetik a dolgozót ha gond van a munkájával .Viszont be is jelentik a munkaügyi hivatalba ha az illetöt azért küldték el, mert 8 alkalommal ment orvoshoz és táppénzre egy év alatt (betegség első két napját nem is fizetik ! ).A munkaügyön még azt is le ellenőrzi hogy tett e önéletrajzot internetre ,amivel új munkahelyet keres.Ha nem tett, meg vonhatja a segélyt .16 hét a " gyes " nemrég még 12 hét volt . Óvoda szinte ismeretlen ,az igen gazdagok tudják megfizetni 800 euró/ gyerek havonta.Minimálbér 1450 euró de sok nő csak rész munkaidőben tud dolgozni .Sok nagyszülőt látok babakocsit tologatni ,hiszen 16 hét után visszamegy dolgozni vagy maradhat de egy cent gyest nem kap.Családi pótlék csak egy ledolgozott év után jár ha bevándorolt külföldi !Magyarországon amikor megírtam hogy azonnal be kell szüntetni a szociális segélyt rasszistának kiáltottak ki .Munka az van aki keres ,60 éves vagyok és nem lennék megijedve ha kirúgnának .Na persze minden nap úgy teljesítek ( kőműves vagyok ) hogy hollandokat meg lengyeleket küldtek el de én megmaradtam.

lapátkaszát 2013.10.26. 03:59:06

Egy adott állam gazdasági berendezkedését a TERMELÉSI MÓD határozza meg, régi kifejezéssel élve az, hogy a termelő eszközök kinek a tulajdonában vannak.Ha a gyárak, a cégek, a gépek, stb magánszemélyek tulajdonában állnak, akkor kapitalizmusról, ha a közösség tulajdonában, akkor szocializmusról beszélünk. Kommunizmusban is köztulajdonban vannak a termelőeszközök,ott az elosztási viszonyok mások mint pl. a szoc.ban.
Ha a termelőeszközök a közösség ( pl. adott állam polgárai) tulajdonában vannak, akkor kell egy KEZELŐ szervezet, aki kezeli és működteti ezeket a javakat, mert 10 millió ember nem tud dönteni arról, hogy most fejlesszünk, vagy ne egy adott üzemben.
Ez a kezelő szerv az állam.
Szocializmusban és kommunizmusban is az állam.
Erre szokták azt mondani, hogy az állam a tulajdonos, de valójában csak kezelő.
A kezelés több áttéten keresztül valósul meg, ezt most nem részletezem.

Amikor egy üzem elkezd termelni, akkor nyereséget termel. A nyereség több összetevőből áll, mégis a legjelentősebb összetevő a munkás. Egy modern üzemben egy munkás 1 hónap alatt előállít 3 millió Ft. értéket, ebből az ő fizetése ( tokkal, vonóval)300 ezer Ft. azaz a nyereség 10%-a.
Persze ez csak példa, van ahol többet, van ahol kevesebbet állít elő, több, kevesebb fizetést kap, de a könnyebb számíthatóság érdekében maradjunk ennél a példánál. A dolgozó előállít valamilyen terméket, melynek árából ő 10%-ot kap meg a többit pedig ( esetünkben 90%) elsajátítja az, akinek a tulajdonában áll az adott termelő eszköz.

Kapitalizmusban ezt a 90%-ot egy egyén, nevezzük most tőkésnek,( mert övé a tőke amiből vette a gyárat) szocializmusban az állam sajátítja el.

Igen, igen! Szocializmusban, kommunizmusban AZ ÁLLAM A TŐKÉS! ( valójában államkapitalista berendezkedés mindkettő, ahol egyetlen meghatározó tőkés az állam.)

A termelési folyamat végén tehát a kapitalista tőkés is és a szocialista állam is zsebre tesz 90% nyereséget!
Nézzük, melyik MIT CSINÁL ezzel a nyereséggel.

A kapitalista tőkés kifizet belőle 20% adót, 20%-ot pedig visszaforgat a termelésbe, a megmaradó 50%-ot magáncélra fordítja. Vesz belőle a feleségének egy új autót, a gyerekének egy új házat, magának egy új repülőt, sőt még adakozik is belőle, mert jó ember.

Mit csinál vele a szocialista állam?
Valójában a nyereség nem az övé, hiszen a gyárak, üzemek is köztulajdonban vannak! Ráadásul az államnak vannak még KÖZFELADATAI( mindkét rendszerben)szóval mit is csinál?

Adót nem fizet magának, viszont fenn kell tartani a saját rendszerét, és a társadalmat is ebből tartja fenn.
Tehát a 90%-ból:
20%-ot visszaad a nem nyereséges vállaltoknak, mert teljes foglalkoztatást fenn kell tartani.
20% állami kiadások, a segélyezéstől kezdve az egészségügyön át az okatásig minden.
10% a saját ( állami szervek) fenntartására, 20% a termelésbe vissza, 20%-ot pedig JÓLÉTI kiadásokra fordít. ( a nyugdíj nem tartozik ide, max. annak kiegészítése, mert járulékot mindenki fizet,munkanélküliség pedig nincs.) Az állam dotálja a művelődést, a sportot, a pihebést,az oktatást mert okos, jó munkaerőre van szüksége.

De miért ad vissza pl a nem nyereséges vállalatoknak 20%-ot? Szórja a pénzt?
NEM, hiszen az állam is tőkés!!! Úgy gondolkodik, mint egy tőkés!

Kb így: Ennek a vállalatnak a vesztesége évi 50 millió Ft. és foglalkoztat 2 ezer embert.
Ha nem tartom fenn, nem adom oda az 50 millát, ezek az emberek munkanélkülivé válnak, ami a következő kiadásokkal jár: Meg kell szerveznek a munkanélküli ellátást, országostól a helyi szervekig, ezeknek épület kell azt fel kell szerelnem és foglalkoztatni kell benne 200 embert, akik ellátják a feladatot. Munkanélküli segélyt kell fizetnem, képezni és átképezni a munkanélkülieket. De ezek egész nap lézengenek, berúgnak és fene tudja mit csinálnak, meg kell erősítenem a rendőrséget, ha rendet akarok. OK. de a részegeskedéstől a semmittevéstől ezek meg is betegszenek, az orvosi ellátást, eü. rendszert is bővítenem kell, stb, stb, stb.... azaz sokkal olcsóbb a kapun belüli munkanélküliség, inkább működjön a vállalat kis veszteséggel, odaadom neki az évi 50 millát.

lapátkaszát 2013.10.26. 04:31:39

Kapitalizmusban a nyereséget adott egyén, egyének teszik zsebre és azt csinálnak vele amit akarnak. Nyilván nem szerveznek belőle munkanélküli ellátást, mert ők ( joggal) csak nyereséges üzletet csinálnak, amiből hasznuk van.
A minél nagyobb nyereség érdekében kevesebb embert foglalkoztatnak ( munkanélküliség)hosszabb munkaidőben ( betegség)kevesebb bérért (szegénység).

A munkanélküliséget, a betegséget, a szegénységet viszont az államnak kell megoldni, akinek a kapitalista tőkés adót fizet, amit lehetőleg minimalizál.

Ráadásul ezeknek a kapitalista tőkéseknek a képzett munkaerőt az állam " állítja elő" az oktatás, a képzés, továbbképzés rendszerében, amit szintén abból az adóból kéne fizetni, amit a tőkés minimalizál.

De ez még semmi. Ugyanis annak érdekében, hogy a tőkés nagy haszonra tegyen szert alacsony béreket is fizet ( vagy feketén fizet, zsebbe) ami után az állam kevés adót tud beszedni.
Ez a kevés adó nem elég arra, hogy az állam valamilyen szinten kompenzálja a tőkés társadalmi károkozását ( munkanélküliség, betegség, szegénység) ezért adót emel. De az adót csak az alkalmazottaktól, melósoktól tudja beszedni, mert csak ők nem tudják elcsalni.

Ezáltal a társadalom többsége, a bérből és fizetésből élők egyre szegényebbek, a tőkések egyre gazdagabbak lesznek.

Mert a kapitalista berendezkedésben a munkás által megtermelt nyereséget a tőkés magánosítja, míg az összes ráfordítás a munkaerőre ( képzés, egészségügy, segély,) államosítva, azaz társadalmasítva van.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.10.26. 16:40:26

@lapátkaszát:
Érdekes eszmefuttatás, csak nagyon messze van a valóságtól...
A definíciók jók és ez az érvényes definíció úgy általában a világban, egyre inkább a volt kommunista országokban is.

lapátkaszát 2013.10.26. 17:46:01

Nem. Gondolj bele, ahhoz, hogy az általad leírt elosztási viszonyok ( mert a segély, az adó már ide tartozik)igazak lehessenek ahhoz előbb meg kell termelni azt amit el lehet osztani. Te hol írsz a termelésről?
A másik, hogy a definíciók nem elvonatkoztatott fogalmak, azok a valóságból indulnak ki, azt írják le.

A harmadik pedig,- és ez a leglényegesebb -,hogy te leírsz valamit, aminek bevallottan nincs tudományos alapja, mert ahogy mondod, az a gyakorlat.
Eddig OK. lehetsz te lángelme, aki új tételeket állít fel, de akkor tudnod kell cáfolni az ellenvéleményeket. Az pedig, hogy "érdekes eszmefuttatás, csak nagyon messze van a valóságtól" nem cáfolat. Ennyit a legsötétebb ember, aki soha nem foglalkozott társadalmi, gazdasági kérdésekkel is képes leírni.
Ha pedig a te eszmefuttatásod egy sima ellenvélemény próbáját sem állja ki, akkor hogy működhetne a gyakorlatban?

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.10.26. 22:58:06

@lapátkaszát:
Nem olvastad végig, már az első mondatban leírtam - piacgazdaság.
Egy másik bejegyzésben definiálom, hogy mi az.

Amit leírok, az a valóság, van tudományos alapja, persze nem a kommunista párt által létrehozva...

kintornas 2020.06.29. 12:09:10

Ehhez képest ma 1,5 millióan pucsítanak állami hivatalokban. A városunkban pl. komplett munkaügyi hivatal működik. Ehhez képest a Kádár-rendszerben volt 1 - azaz egy - fő a Tanácson, akihez el lehetett menni annak, aki munka nélkül maradt. De nem is ez volt neki a főállása. A társadalombiztosítás ma egy palotában van, annak idején kb. egy tucat emberke elvégezte a nyugdíjbiztosítást és a betegbiztosítással járó feladatokat is -- és egy akkora épületben voltak elhelyezve, mint egy nagyobb családi ház. A városházát szintén kibővítették és aranyozott tapétával bélelték. No és persze a Börtön épülete is új szárnyat kapott...

Az adóhivatal restaurálása (Noszty Ferkó "munkahelye") 1987 július 1-jén tkp. a szocialista kísérlet lélekharangja volt.

A szocialista rendszerben nem volt közalkalmazotti tv, nem volt ktv és Rákosi pajtás még a bársonytalárt is levetette az észturbinákról.

Ezért kellett szétbaszni.

A proletariátus diktatúrájába nem fért bele a zsenikultusz, a burzsoázia diktatúrájába viszont igen.

Az a duma, amit Te nyomatsz hazugság. Három évtizedes hazugság, de akkor is csak hazugság.

Ha már kapitalizmus: India, Etiópia és Brazília is kapitalista ország, és 1991 óta Oroszország is az... Én ezeket szokta figyelni. Amit Oroszországban lenyomnak, az néhány év késéssel nálunk is lemegy. Ti, értelmiségiek pedig tapsikoltok hozzá. Minden ország kapitalista már, talán csak É-Korea nem.

kintornas 2020.06.29. 12:28:56

@miserables:
Nekem egyik barátom évtizedet húzott le egy holland kikötőben de ebből három évre se jelentették be.

Nehezen tudom elképzelni hogy amit Te itt összehordtál bármi köze is lenne a valósághoz.
süti beállítások módosítása