Gazdaság - A Bróker botrány I

2015.03.10. 20:42 :: Dörnyei József

A Buda-Cash beindította a lavinát, egyre-másra dőlnek be a bróker cégek. A Buda-Cash sztoriból annyi már biztos, hogy minimum 70Mrd-ot a 100Mrd-ból az idén sikkasztottak el.

Ahogy mindig, most is igazam volt, 100Mrd-ot nem lop el valaki 15 éven keresztül, azt egyszerre lopják el és utána lelépnek. Egyelőre 70Mrd-ról derült ki, hogy friss lopás, de szvsz. a végén ki fog derülni, hogy az egész összeget az idén nyúlták le. Esetleg kiderítik, hogy kettő sportszeletet már 15 évvel ezelőtt is elsikkasztott a BC. :-)

Az MNB, miután rájött, hogy egy brókercég sikkasztott, elkezdett kutakodni és talált is egy másikat, ahol relatíve kevesebb pénz elsikkasztottak. A második bedőlt brókercég aztán kiváltotta a klasszikus bankrohamot. Megrendült a befektetők bizalma a brókercégekben úgy általában és elkezdték kivenni a pénzüket. A brókercégek egy részéről pedig kiderült, hogy nem rendelkezik az ügyfelek pénzével.

Ezután megint egy nagy brókercég dőlt be és most már teljes a pánik. A nagy bukás most 150 Mrd fiktív kötvényről szól. Ez gyakorlatilag 150 Mrd bukta a befektetőknek. Ezen felül van még 60 Mrd nem fiktív kötvény is, ami mögött állhat valamennyi vagyon, de nem feltétlenül 60Mrd. A befektetők első ránézésre itt 210Mrd minusz az esetleges vagyon buktak összesen.

A FIDESZ szempontjából politikailag a lehető legrosszabbkor jött a bróker botrány. A FIDESZ újra inkompetens kormány benyomását nyújtja, akkor, amikor a támogatottsága 19% környékén imbolyog.

Ezért hazudozik a FIDESZ propaganda gépezete mindenféle sületlenséget arról, hogy a brókerbotrány már 15 éve folyik és igazából még Sztálin tehet róla.

A szomorú igazság az, hogy a pénzügyi szervezeteket ellenőrizni kell. Ezt a feladatot a PSZÁF látta el. Nagyon mostoha körülmények között, néha maffia módszerekkel támadtak a PSZÁF munkatársaira csalásra létrehozott cégek bűnöző elemei.

Az MNB átvette ezt a feladatot és kegyetlenül belebukott. Eddig kb. 260Mrd forintot sikkasztottak el a maffiózók főleg kisbefektetőktől. Az MNB leszerepelt, az unorthodox módszerek újra leszerepeltek.

Sajnos kiderült, hogy a FIDESZ-en belül senki sem ért a bankrendszerhez. Nagyon sokszor leírtam már, hogy a FIDESZ döntéshozói kb. annyit tudnak a bankrendszerről, hogy megtalálják az ATM-et és be tudnak pötyögni egy PIN kódot a kasszánál. Minden más számukra fekete mágia.

A probléma akkor van, amikor ezek a hozzá nem értő emberek átvesznek olyan feladatot, amiről lövésük sincsen. Mint például a PSZÁF feladata.

Most ennek a hozzá nem értésnek 260Mrd forint ára van, aminek a nagyobbik felét a kisbefektetők fogják kifizetni.

4 komment

Címkék: MNB Gazdaság

A bejegyzés trackback címe:

https://dornyeij.blog.hu/api/trackback/id/tr597258031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Untermensch4 2015.03.11. 07:39:39

Kivárnám a végét. Miután megitta reggeli kávéját göbbelsz, ki fog derülni hogy mindenkinek jobb lenne ha inkább békekölcs... ööö... izé, államkötvényt vennének, a feketemágusok meg menjenek brüsszelbe vagy szlovákiába...

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2015.03.11. 08:26:11

@Untermensch4:
Elképzelhető, hogy megszüntetik a kétszintes bankrendszert és teszünk még egy lépést vissza a kommunizmusba. Ha ezt meglépik, akkor gyakorolni kell a gyökérevést, mert Észak-Koreában azon él a nép, más nincsen...

Clear-water 2015.03.11. 10:22:17

Hú, de sikerült az állóvizet felkavarni. Most már nagy a baj. Most a fidesz került spirálba - amit még két hete sem hittem volna, - és lassan a vállalkozók is elkezdenek lelécelni. Főleg ha most ugyanazt csinálják, mint a szocik, magukra hagyják őket a bajban. Ugyanis a maffiát
az teszi erőssé, hogy a tagok úgy érzik, hogy ha buknak, a főnök megvédi őket. Minden körülmények között. Ez adja a lojalitásukat. Eddig ez is történt, még egészen egyértelmű helyzetekben is felfelé bukott az illető, lást Schmitt plágiumügye - ez adta a fidesz erejét. De ha most hagyják a pácba került szövetségeseket bukni, lásd Questor, ezzel végül van. Ráadásul a legjobb barát is lehet egyszer ellenség, ha a nagyfőnök úgy akarja - ennek sincs túl jó üzenete.
Jöhet a jobbik, őket még nem próbálta a nép.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2015.03.11. 15:45:04

@Clear-water:
A Széchenyi banknál megvédték valamivel kevesebb, mint 10Mrd értékben a szövetségeseket. Gyorsan államtitok lett, hogy kit is pontosan.

Ez most már 260Mrd. Ennyiért nem védenek meg senkit. (Na jó, OV-t valószínűleg)

Szerinted mi annak az alvezérnek a sorsa, aki ellop 260Mrd-ot a kápó-tól? Van pár tippem, de az alvezér mindegyik tipp végén a Dunában utazik a Fekete tenger felé a lábán egy friss betondarabbal...
süti beállítások módosítása