Németországban a DB új technológiát alkalmaz a fémtolvajok ellen.
A DB-nek is komoly problémát okoznak a fémtolvajok. Emiatt az új építésű, valamint felújított szakaszokon már alkalmaznak egy új technológiát, a mesterséges DNS-t.
A DB-nél alkalmazott vezetékek már eddig is meg voltak jelölve a külső és belső burkolaton egy "DB-xxx" feliratú fémlemezkével. Ez azonban nem jelentett megfelelő védelmet a fém tolvajok ellen.
A mesterséges DNS első körben megjelöli az elkövetőket. Normál fényben láthatatlan, de a rendőrség rendelkezik olyan fényforrással, ami láthatóvá teszi.
Így egyszerűen elkaphatóak maguk a bűnözők, tehát a tolvajok és a kereskedők, feldolgozók is.
A másik, még komolyabb védelmi vonal az, hogy a mesterséges DNS megjelöli az anyagot. Egy fémtelepen körbe tudnak sétálni a rendőrök és azonnal megtalálják a lopott fémet, valamint azt is azonosítani tudják, hogy pontosan honnan lopták el.
A legnagyobb újítás az, hogy még a beolvasztott fémet is megjelöli az új anyag. Hiába olvasszák be és öntik át más formába a lopott fémet, a mesterséges DNS akkor is benne marad és kimutatható. Ezzel gyakorlatilag eladhatatlanná válik a fém.
Az új technológia alkalmazásával a Magyarországi fémtolvajlást is jelentősen vissza lehetne szorítani és ezzel nagyon sok pénzt meg lehetne takarítani az államnak.