Facebook link

Politika - Jelentős kiadáscsökkentést jelentett be VM

2014.09.23. 17:55 :: Dörnyei József

Varga Mihály a GDP 45%-ra tervezi mérsékelni az állam kiadásait. A bejelentésre ma került sor.

Az "állam kiadásai" egy nem pontosan meghatározott szám. Sokan és sokféleképpen mérik.

A most alkalmazott módszertan szerint az állami kiadások mértéke 50,5% körül van. Más módszertanok szerint 53-55% körül van. Igazából nem számít, a lényeg az, hogy a mai hivatalos számot jelentősen csökkenteni tervezi VM.

Pontos tervek nincsenek, de kiadáscsökkentésről van mindenképpen szó és nem adóátcsoportosításról - magyarul nem szarpaszírozás lesz.

A vörös sajtó máris megszorító csomagot emleget teljesen elfelejtve azt, hogy az állam kiadásait valahonnan el kellett lopnia. Tehát a kiadáscsökkentés nem megszorítás, hanem pont az ellenkezője, a gazdaság megszorításának a mérséklése. Persze a vörösök mindent fordítva látnak, de hát ilyenek. A vérszívók nem örülnek, amikor lesöprik őket, azok azonban, akiknek a vérét szívták nagyon is örülnek neki...

A bejelentés időzítése nem véletlen. Kiszivárogtatta a terveket egy vörös tégla egy vörös újságnak. Ezután nem volt választás, gyorsan be kellett jelenteni az intézkedést.

Az 5,5%-os kiadáscsökkentést valószínűleg nem azonnal, tehát jövőre hajtja végre VM, mert az túl sok feszültséggel járna, hanem elosztják a következő 3 évre. Az ütemezés még kérdéses. A tervezést azonban nem lehetett az önkormányzati választások utánra halasztani, mert az év végéig el kell fogadni a költségvetést, aminek ez már a része lesz.

VM abban követett el hibát, hogy egy vörös téglát is beengedett a tervező csapatba. Szerintem a biztonságot még rendesen át kell dolgozniuk...

Várjuk a fejleményeket.

A kiadáscsökkentés mindenképpen jótékonyan fog majd hatni a gazdaságra - munkahelyeket teremt a versenyszektorban, növeli a GDP-t, stb.

komment

Címkék: Politika Gazdaság

A bejegyzés trackback címe:

https://dornyeij.blog.hu/api/trackback/id/tr956724903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robur 2014.09.23. 18:38:10

Az állami elvonás most jóval magasabb mint a Gyurcsány kormány idején amikor szintén elég magas volt. Lehet, hogy a vadbarom Orbán rájött, hogy így tényleg csúnya vége lesz a dolognak ha minden pénzt az államhoz összpontosítanak és rájött, hogy lazítani kell. Az egészségügy meg a nyugdíjak így is maga alá temethetik az egész rendszert.

mrZ (törölt) 2014.09.23. 20:09:32

Nem lehet hogy nincs rá fedezet?

Van valahol adóbevételek havi bontásban adat elérhető?

Piszok Disznó 2014.09.23. 21:03:57

Szerintem ez csak akkor jó hír, hogyha a kiadás csökkentéssel párhuzamosan az adókat is csökkentik, ideális esetben a kiadás csökkentéssel egyező mértékben.

Másrészt, nyugtával dícsérd a napot! Gazdasági szempontból jól hangzik, de a politika úgyis beleszól majd...

Amúgy ha jól számolom, ez fejenként kb. évi 300kHUF/év lenne adócsökkentésben, ami elég szép összeg...

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2014.09.23. 22:09:43

@Robur:
Igen, ezért írtam, hogy többféle módszertan van a mérésre. A "régi" módszertan szerint OV előtt 48,5% volt az újraosztás, most pedig 53-55%.

Tehát jelentősen nőtt.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2014.09.23. 22:11:21

@mrZ:
Az adóbevétel a GDP %-a. A kiadás viszont fix összeg. Ezért kell a kettőt folyamatosan összepasszintgatni és ezért vannak a tévedések is.

A jelenlegi kiadási szintre megvan a fedezet.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2014.09.23. 22:12:23

@Piszok Disznó:
A kiadáscsökkentés automatikus adócsökkentést is jelent.
Olyan még Magyarországon nem volt, hogy az állam akár csak nullszaldós legyen.

Adót csökkenteni csak kiadáscsökkentéssel lehet.

mrZ (törölt) 2014.09.23. 22:33:00

Nem bízom a fedezet meglétében a költségvetéskor még nem volt 310 az euró, ukrán háború, és német stagnálás.
A dgp nem jelent automatikusan adóbevételt. A nagy exportőrök/termelők jelentéktelen adót fizetnek a bevételükhöz képest.
Az adóbevételek az államkötvény hazai eladásai miatt is csökkenhetnek a gazdaságból kivont és emiatt nem újrapörgetett pénz a multiplikátorokkal komoly hiányt eredményezhet.
De az is lehet hogy a különadók által beindított death spiral kezdetén vagyunk, ezt már régóta várom.

A kiadáscsökkentés lehet hogy az adóbevételek elmaradása miatt téma, szükségből erényt gyártanak. Azért lenne jó egy adóbevétel havi bontásban, mert azon le lehetne követni a folyamatot.

Untermensch4 2014.09.23. 22:53:37

mennyire kavarhat be a szép költségvetési tervekbe a várható "nagy októberi gázcsapelzárás"?

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2014.09.23. 23:58:27

@mrZ:
A gyenge forint pont jót tesz a költségvetésnek, olvass el pár ezzel foglalkozó cikkemet. (MNB)

A GDP növekedés egyértelműen azt mutatja, hogy nincsen szó kimenekülő tőkéről. Legalábbis összességében.

Az adórendszer úgy van kitalálva, hogy mindenki fizet adót, csak van, aki többet és van, aki kevesebbet.

Az intézkedés oka nem szükség, hanem a lehetőség észrevétele. Persze meg kell várni a tényleges intézkedéseket.

Piszok Disznó 2014.09.24. 00:22:36

@Dörnyei József:
A kiadáscsökkentés miért jelent automatikusan adócsökkentést?
Mi van, ha nem csökkentik az adókat, hanem az el nem költött pénzből mondjuk az államadósságot csökkentik? Vagy csak símán felhalmoznak az államkincstárban, mert mondjuk kell majd a zsé Paks2-re.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2014.09.24. 00:38:28

@Piszok Disznó:
5,5%-ot nem lehet kivonni a gazdaságból, legalábbis nem büntetlenül.

Amit el tudok képzelni, az egy olyan deficit, amivel csökken valamit az államadósság. Nem tudom, hogy mekkora ez a szám, de nem kellene sokat csökkenteni a jelenlegi hiányból, 5,5%-ot biztosan nem.

A maradék tehát adócsökkentés lesz.

Untermensch4 2014.09.24. 08:16:07

@Dörnyei József: ha lesz adócsökkentés akkor az "érezhető" részét a következő választás előtt aktiválják majd. az nem lehet hogy ez az előkészület a gáz nélküli télre? mozgástér hogy ne inogjon meg a "befektetői bizalom"?

mrZ (törölt) 2014.09.24. 08:27:19

@Dörnyei József:
A költségvetésnek nincs export bevétele, de van a dráguló importból származó emelkedő költsége. Az mnb-nek törvény szerint kötelessége lenne a nyereségét a költségvetésbe befizetni, ezt nem teszi, mint ahogy ingatlanpanama és alapítványügy során kiderült. Ehelyett beszálltak a közvetett finanszírozásba, gondolom megkerülni az eu rendelkezéseket.
A gdp növekedés kamu, illetve egyes tételei irreveláns pénztologatás. Te hiszed a hivatalos kompozit számokat, engem a nyers adat érdekel.
>>A GDP növekedés egyértelműen azt mutatja, hogy nincsen szó
>>kimenekülő tőkéről. Legalábbis összességében.
Pedig határozottan arra utal a forint gyengülés. Ezt a lyukat tömik most a leértékelés hasznával forint oldalról.

Én már csak akkor hiszem ha látom. Van teljesen elektronikus államháztartás, amíg nem látom az adóbevételek alakulását havi negyedéves bontásban addig nem hiszek, illetve vannak saját forrásaim amik a gyanúmat igazolják.

>>Az intézkedés oka nem szükség, hanem a lehetőség észrevétele<<

Lehetőség? Egy recesszióba fordult németország, fizetésképtelen ukrajna, és leállt orosz export mellett?

Mannlicher 2014.09.24. 21:33:35

@Dörnyei József:

Nekem ez a hír kicsit ködös. Nem tudom mire számítsak, az persze várható volt, hogy a vészmadarak egyből elkezdenek aggódni a jóléti kiadások miatt, de te kb. milyen lépésekre számítasz, honnan fognak elvenni? Egészségügyből, oktatásból nem is lehetne ennyit (más az, hogy szvsz. ezeket kellene utoljára bántani), szociális kiadásokból meg valahogy nem tudom elképzelni.
Ha adót csökkentenek akkor leginkább, melyik adófajták csökkenése várható?

savrola 2014.09.24. 23:38:49

"A költségvetésnek nincs export bevétele..." Közvetlenül...

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2014.09.25. 01:13:03

@Untermensch4:
Az 5,5%-ot szvsz. pont az elején nyomják meg, tehát már jövőre és utána egyre kevesebb lesz a kiigazítás.
1%-ot nem érzel meg egyáltalán.

Tehát lehet mondjuk 3%, 1,5%, majd az utolsó évben 1%.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2014.09.25. 01:17:27

@mrZ:
Vannak olyan adatok, amiket lehet hamisítani és vannak, amiket nem. A GDP adatok, államháztartás adatok, pénzforgalom adatok tipikusan nehezen hamisíhatóak, mert könnyen tudja más ellenőrizni.
Ezért szokás kozmetikázni őket reálgazdasági eseményekkel, pl. számla kifizetések elhalasztása.
Ha lehetne hamisítani az adatokat, akkor ilyesmire semmi szükség nem lenne.

Szóval vannak olyan adatok, amik esetlegesen félrevezetőek, de a főbb gazdasági adatok pontosak, ha kozmetikázottak, akkor az valós, de célzott dolgokból állnak össze, amik általában ki is derülnek.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2014.09.25. 01:20:17

@Mannlicher:
Szvsz. azért szivárgott ki a hír idő előtt, mert egy nagyobb csapat dolgozott a terveken és így belefért olyan is, akinek nem kellett volna.

A projekt mérete miatt kevés esély van arra, hogy nem komoly a dolog.

Az, hogy mi lesz, nem tudom. A GDP 5,5%-a komoly összeg, nem lehet úgy elvenni, hogy azt ne érezze meg a teljes kiadási oldal. Nem érdemes találgatni, meg kell várni a döntést.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2014.09.25. 01:26:20

@Dörnyei József:
Adócsökkentési oldalon szvsz. az ÁFA lesz az, amit csökkentenek. Az ÁFA lopás túlzottan megéri és túl sok kárt okoz.

A célnak elvileg 20%-nak kellene lennie, mert a környéken is ez van. Sajnos a 20%-ot is lopják, csak kevésbé. Mindenesetre nem mi lennénk az összes ÁFA csaló célpontja.

Elvileg kivezethetnék az ágazati különadókat is, de erre nem látok szándékot.

Lásd:
dornyeij.blog.hu/2013/11/25/adorendszer_mennyi_afa-t_lopnak_el_valojaban

Mannlicher 2014.09.25. 23:26:52

@Dörnyei József:
Kösz a választ. Szerintem azért egy kicsit túl optimista vagy. Ki is mondta, hogy ne azt figyeljék mit, mondok hanem azt, hogy mit teszek. ;D

salv 2014.09.29. 15:52:48

Az en tippem a kiadascsokkentesre (3 ev alatt kb. 1700 milliard forint): 1. a kiadasok realerteken valo befagyasztasa (azaz a real GDP-novekedes mertekevel csokken az ujraeleosztas merteke). 2. nominalis csokkentes, forraskivonas az egeszsegugyben es az oktatasban. Az egeszsegugyben szerintem az allam egy minimalis szintet fog finaszirozni, aki ennel tobbet akar, az fizethet. Pl. az allami rendszerben 2 honap lesz egy CT-elojegyzes, a maganaban 2 nap. Senkit nem fognak a fizetos rendszerbe kenyszeriteni, de mindenki tudni fogja, hogy az allami egeszsegugy temetoelokeszitokent mukodik, ha tobbet akar, akkor fizetnie kell.
süti beállítások módosítása