Közlekedés - Nagyüzemben ellenőriznek mindenhol

2014.04.20. 21:55 :: Dörnyei József

Igen megszaporodott az ellenőrzések száma Magyarországon és Ausztriában is. A közös nevező az, hogy mindkét országban több pénzre van szüksége az államnak, mint ami van.

Múlt hét elején a szokott Németországi kifelé utamon Magyarországon 5 rendőrségi mérőkocsi volt kint Budapest és Hegyeshalom között, valamint egy elfogókocsi a külföldiek számára. Ausztriában összesen 3 mérőkocsi volt kint. Ez még persze a szokott kamerákon felül.

Kettő helyen is ellenőrizték a Sógorok az autópálya matrica meglétét, az egyik rögtön a Magyar határ mögött volt, a másik a Német határon. Aki nem vett matricát rögtön a határon, az lebukott. Persze 2 Magyar autó álldogált kint egy Bolgárral egyetemben a büntető soron. Be kell vallanom, hogy előfordult már velem, hogy csak a határ utáni második benzinkútnál vettem meg a matricát, mert ott nincsen sor. Ilyet többet nem teszek. Az Asfinag épített egy autópálya ellenőrző helyet közvetlenül a Magyar határra, ahol kényelmesen tudják ellenőrizni a matricákat - és használják is.

Amire ezzel kapcsolatban ügyelni kell, hogy a matricát mindenképpen fel kell ragasztani a szélvédőre. Ha nincsen felragasztva, akkor ugyanannyi a büntetés, mintha nem is vettünk volna.

Magyarországon az autópályadíj ellenőrzés is folyamatos, legalább 2 kocsi kint van az M1-en mindig és minden irányban.

Németországban 700 km-en egy helyen mértek csak. Elfogó kocsi nem volt egy sem.

Hazafelé a kimenekültek tömege lepte el az utakat. Nem volt meglepetés, csak a mennyiség volt az.

Csütörtök éjszaka jöttem. Németországban a szokott hosszú hétvége előtti forgalom volt, de szerencsémre dugó nem volt sehol.

Aztán a 3-ason egyre nagyobb lett a forgalom. Magyar rendszámú autók tömkelege, de több volt végig a Német/Svájci/Osztrák rendszámú autó már. A pisiszünetekben aztán kiderült, hogy a vezetők többsége valamilyen kimenekült volt, a legtöbb Magyar, de volt Szlovák, Román, stb. Aki alig volt, az Németül beszélő polgár.

Passaunál már sajnos dugó volt. Haladós, tehát 30-80 között lehetett haladni és nem sokat állt a sor, de végig dugó volt Linzig. Linz után azt képzeltem, hogy a 3 sávon majd eloszlik a forgalom, de nem. Ekkor már reggel 2 körül volt. Megálltam 2-szer aludni 1-1 órát, hogy hátha jobb lesz, de csak 4 körülre csitult le annyira a forgalom, hogy haladósan lehetett menni, tehát 139-el. Amitől féltem, az sajnos bekövetkezett, valaki fejreállt az S1-en, ami kifejezetten nehéz szakasz, főleg éjjel, főleg holt fáradtan. Nem tudom, mekkora baleset volt, de a 3 sávos utat teljesen lezárták. Át kellett mennem Bécsen. Reggel 5-kor. Hatalmas dugóban, mert a forgalom, ami a 3 sávos autópályán szinte elveszett, teljesen bedugította Bécset. Nekem szerencsére volt GPS-em, ezért el tudtam veszíteni az első lehetőségnél a csordát, ami után reggel 5-kor 15 percen belül átértem. De akinek nem volt GPS-e, az ment a többiek után a dugóban... Nekem sem volt egy öröm, de képzelem, milyen lehetett a dugóban, GPS nélkül... Itt már több volt a Magyar, mint a más rendszám.

Magyarországon erős volt a forgalom, de a már megszokott vakegereken kívül hozható volt a dolog. Végülis valamikor reggel 7-re értem haza, a szokott reggel 4-5 helyett...

Volt alkalmam pár kimenekülttel beszélni, pár kérdést feltettem, ahol a lényeg az volt, hogy visszajönnek-e a közeljövőben vagy egyszer. A válasz az összes esetben egyforma volt, soha-soha. Se a közeljövőben, se bármikor nem jönnek a kimenekültek haza. Legalábbis per pillanat az a véleményük.

Más: Bécs útjainak a minősége hasonló Budapestéhez. Kritikán aluli. Folt folt hátán, időnként kátyúk. Persze én a fő bevezető úton mentem, ami jobban terhelt, mint a többi, de az M1-M7 az jobb, mint ami Bécsben van. Nem szívesen járnék be naponta Bécsbe autóval...

3 komment

Címkék: Közlekedés Kimenekülés

A bejegyzés trackback címe:

https://dornyeij.blog.hu/api/trackback/id/tr236056293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robur 2014.04.20. 23:38:13

Csodálkozom, hogy Bécsben ilyen xarok az utak. Azt hittem ott jobban adnak erre.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2014.04.21. 00:32:21

@Robur:
Engem is meglepett. Meg az is, hogy mennyire nehéz Nyugatról bejutni. Nem tudom, mi lehet ott egy hétköznap reggel...

Lehet, hogy tudatos a dolog, kiszorítják az autókat onnan is. Ebben az esetben nekem ott semmi helyem. Nem fogok visszaszokni tömegközlekedésre, ahol nem lehet autóval közlekedni, ott nem dolgozom...

bankvezér 2014.04.21. 23:11:45

@Dörnyei József:
Miért kell ennyit utazni és ilyen gyakran ?
süti beállítások módosítása